A járványügyi helyzet miatt városunk minden  tanintézménye – így a mi iskolánk is – online oktatásra kényszerül az október 19.- 25. közötti héten. Iskolánkban az oktatás a kiadott órarend szerint zajlik a következő héten: a tanórák egészkor kezdődnek, és 50 percet tartanak, a szünetek értelemszerűen 10 percesek lesznek. Mivel a technikai feltételek igencsak változatosak, ezért lesznek élő (szinkron) órák, amelyeket a Google Meeten tartanak kollégáink, de az is online órának számít, ha tananyagot, illetve feladatot tesznek fel az oktatók a Google Tantermekben (aszinkron órák). Ezekről tájékoztatást a Google Tantermek üzenőfalain találhatnak a tanulók.   Iskolánkban az online oktatásra vonatkozó legfontosabb szabályok a következők: – pontos időben lépünk be a Google Tanterembe – a mikrofont kikapcsolva tartjuk, csak akkor kapcsoljuk be, ha engedélyt kapunk rá – a kamera kötelezően be kell legyen kapcsolva a Google Meet tevékenység alatt, ha valakinek nincs kamerája, jelzi az oktatónak – időre elvégezzük a tanár által kiosztott feladatokat – ha valami nem világos a kapott feladatnál, vagy ha nem értünk valamit, bártan kérdezzünk rá a tanárunkra –  a Google Meet tevékenység alatt is betartjuk az órán szokásos illemszabályokat – ha áram vagy internetprobléma van, vagy esetleg az eszköz meghibásodik, értesítjük a szüleinket, hogy jelezzék üzenetben az osztályfőnöknek – a szünetet mozgásra, evésre, ivásra használjuk – ha valaki betegség miatt nem vesz részt a tevékenységeken, a szülőknek ugyanúgy kötelességük jelezni üzentben az osztályfőnöknek, ugyanis jelenlétet fogunk követni, a hiányzást pedig igazolni kell – az online orák vagy tevékenységek rögzítése képernyőfotók vagy videók formájában csak tanári engedéllyel történhet, a személyiségi jogok tiszteletben tartásával! Az online oktatás célja mindannyiunk egészségének óvása. Ahhoz, hogy mihamarabb visszatérhessünk az iskolapadokba, mindannyiunk felelős magatartására van szükség. Ezért kérjük, mindenki korlátozza a délutáni társas tevékenységeit is, lehetőleg a családdal töltsék a maradék időt. Szánjanak elég időt a pihentető alvásra, az egészséges táplákozásra, a mozgásra, és a közös családi tevékenységekre is. Hisszük, ha mindannyian felelősen viszonyulunk a jelenlegi kritikus helyzethez, mihamarabb túl leszünk rajta, és ismét örülhetünk egymás társaságának az iskola falain belül is!  Mindenkinek sok-sok türelmet, kitartást, megértést, és legfőképp JÓ EGÉSZSÉGET kívánunk! Az-V.-VIII.-osztályok-órarendje