Köszöntő az új tanévben

Kedves diákok, szülők, kollégák!

Ismét véget ért a nagyvakáció. Hurrá! Vagy mégsem? Bárhogy is érzünk ezzel kapcsolatban, tény, hogy 2021. szeptember 13.-án kezdetét veszi egy új tanév.

Reméljük, sikerült mindenkinek sokat pihenni és feltöltődni az elmúlt hónapokban!

Ez a tanév is a járványügyi korlátozások jegyében kezdődik, de jó hír, hogy jelenléti oktatás lesz, legalábbis addig, amíg városunk fertőzöttségi mutatói elérik a 6 ezreléket.

Egymás és magunk biztonsága érdekében idén is be kell tartanunk néhány szabályt, ezeket foglaltuk össze az alábbi pontokban.

A tanévnyitó szeptember 13.-án, hétfő reggel 9 órakor kezdődik az iskola udvarán. A maszk viselése és a távolságtartás kötelező előírás és elvárás minden résztvevőnek! A tanévnyitó után a gyerekek bevonulnak tanítóikkal és osztályfőnökeikkel az osztálytermekbe egy rövid találkozásra. A tanítási órák kedden, szeptember 14.-én 8 órától veszik kezdetüket.

Eredményes, vidám, tartalmas tanévet, és bőséges testi és lelki egészséget kívánunk mindenkinek!

BELSŐ RENDSZABÁLYZAT A TANULÓK SZÁMÁRA

2021/2022

  1. Az iskolába fél 8 és 8 óra között érkezünk.
  2. Az iskola épületébe  a Tamási Áron út felöli ajtón megyünk be, a nyilak mentén haladunk a tantermünk fele, betartva az 1 m távolságot egymástól.
  3. A tanterembe való belépés előtt fertőtlenítjük a kezünket.
  4. A maszk viselése kötelező a tanteremben!
  5. Szünetekben, az udvaron, nem kötelező a maszk használata!
  6. Az osztály ajtó kilincsét nem fogjuk meg! Az ajtó nyitva marad mindaddig, amíg megérkezik az órát tartó pedagógus.
  7. Minden tanuló  a számára kijelölt helyre ül le, és azt a helyet csak a pedagógus engedélyével hagyhatja el, tartva az 1 méteres távolságot társaitól és a pedagógustól.
  8. A tanszereinket, saját tárgyainkat nem adhatjuk kölcsön társainknak, nem cserélhetjük el!
  9. Mindenki a saját tízóraiját fogyasztja el, most elmarad a társaink megkínálása. Ezért ajánlatos olyan tízórait pakolni, amit társaink nem kívánnak meg.
  10. Szünetekben az idén kötelező kimenni : a kicsiknek amikor tanítóik  kiengedik őket, az V-VIII-nak minden  szünetben, kivéve, ha az időjárás nem megfelelő. Kimenetelkor  és az épületbe való bejövetelkor  is tartjuk egymástól az 1 méter távolságot.
  11. Az épületből a Bányai János utca felöli kijáraton megyünk ki, betarva az 1 méter távolságot.
  12. Szünetekben is  tartanunk kell az 1 méter távolságot egymástól, pedagógusoktól.
  13. Ebben a tanévben csak a széllabda használata megengedett szünetekben.
  14. Szünet után, a tanterembe való visszajutás a nyilak mentén történik, az 1 méteres távolság betartásával egymástól , pedagógusi kísérettel.
  15. A szünetekre való távozáskor és a tanterembe való visszatéréskor figyelünk a csendre, mert társaink órán maradnak,hogy mi szüneten lehessünk. Meg kell tanulnunk a csendet és az egymásra figyelést!
  16. A mosdó használata: bemenéskor kezet mosunk, fertőtlenítjük kezünket, dolgunk végeztével kezet mosunk, fertőtlenítjük kezünket és úgy térünk vissza az osztályterembe.
  17. Ebben a tanévben hozhatunk telefont, nem kell kitennünk azt a közös dobozba, de ki kell kapcsolnunk mindaddig, amíg az iskolában tartózkodunk. Akkor kapcsolhatjuk be a telefonunkat, ha a tanító/tanár utasítást ad erre, hogy tanórán használni tudjuk, a tanulás során. Ha a telefont a tanár engedélye nélkül használjuk, letétbe kerül az igazgatóhoz  amíg a szülő átveszi.
  18. Órák után az egyszeri használatos maszkokat a kijelölt szemetesbe dobjuk. Ha nem egyszeri használatos maszkot használsz, hozol neki egy tiszta zacsit, amikor elhagytad az iskolát beleteszed a zacsiba, otthon kimosod,kivasalod , így biztosítva a fertőtlenítést.
  19. Az iskola biztosít kéztörlőt, vécépapírt, kézfertőtlenítőt, de a biztonság kedvéért ajánlatos, hogy saját papírzsebid,vécépapírod, kézfertőtlenítőd legyen, elkerülve így a fertőzésveszélyt.

1 hozzászólás

  1. Az idei tanévben is fennálló világjárvány rányomja bélyegét az iskolai életünkre is. Elsőseimet, volt tanítványaimat, a hatodikosokat, a bizalmukkal megtisztelő szülőket valamint kollegáimat, akikkel a 125 éves iskolánkat szolgáljuk, Gyurcsó István, néhai szlovákiai magyar költő Biztató című versével köszönteném. Hogy miért? Mert mindnyájunknak – gyermekeknek, szülőknek, pedagógusoknak egyaránt- nagy szükségünk van biztatásra, buzdításra, hogy legyen bennünk elég erő és akarat a mindenkori újrakezdéshez és a mindennapokhoz.

    Legyen bár dolgunk ezernyi,
    hozzá örömünk szemernyi,
    ne féljünk soha szeretni,
    tudjunk őszintén nevetni.
    Múljanak évek rakásra,
    ne múljon egy sem bukásra,
    ébredjünk fényre, sugárra,
    mindig és holnap utánra.

    Kezdjük el közösen az új tanévet örömmel, szeretettel, nevetéssel, reménnyel, fénnyel, és akkor minden bizonnyal a folytatás is könnyebb lesz!

    Jászay Laura tanító

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük